Kis menta az embernek…

A legendás szerelem nyara (Summer of Love) számtalan friss gondolat szárbaszökkenését tette lehetővé, de a Ferrero-é volt az, aki több mint 45 éven át friss maradt.

Azt is mondhatnánk ez egy kis menta volt az embernek, de óriási lépés a teljes felfrissülés felé.

A grandiózus premier

Ebben a világban mindenkinek magának kell megdolgoznia a hírnévért. Egy hangzatos névre van szükség mindössze – ezért a Ferrero nem is tétlenkedett és a frissítő cukorkát elnevezte Tic Tac-nak.

'70-es években az új márka berobbant a figyelem középpontjába. A dobozka ikonikus hangja hívta életre az elnevezést: Tic Tac. Az új névtől pedig egészen a csillagos égig ívelt a cukorka útja.

Tánc a mentolokkal

A nyolcvanas években elérkezett az ideje annak, hogy áttörjük az idejétmúlt falakat – mind a világban, mind a Tic Tac esetében. Az értékesítés még a fejlődő országokban is csúcsokat ért el. Magabiztos növekedés jellemezte a márkát mind az öt kontinensen. Az új ízek folytonos feltűnésével mellett pedig a világ legkedveltebb cukorkájává válhatott a Tic Tac.

A Tic Tac folytatta sikereit, megkoronázva a Narancs és Mentol ízeket, mindenidők kalsszikusaiként.

Üdv a Minterneten

'90-es évek, a stabil növekedés ideje. A Tic Tac lett az egyik legnépszerűbb édesség a világon. Mint a filmekben: egy kis cukorkából a világ frissesség óriása lett és semmi sem tudta megállítani a Tic Tac-ot. Ahogy a márka egyre érettebb lett, új ízváltozatokat fejlesztett, hogy meglepje hű fogyasztóit. Mentol, narancs, különleges kiadások – a Tic Tac-nak mind megvan!

Mindig egy csapat

Mindig friss, mindig együtt, mindig sikeres csapat. Még mind emlékszünk a meleg fogadtatásra, amivel köszöntötték a Cherry Passiont, a Citrus Twistet, az Extra Stong Mintet vagy a Lime Orange ízt. A felfrissülés, amit ezek az ízek biztosítanak, a legmelegebb fogadtatással érkeztek meg.

Frissítsd fel az elméd

Juno, Dr. Doolittle, Pancserock, Rómának szeretettel – igen, Tic Tac elért a filmvászonig. Ahogy a YouTube-ig is. – a Tic Tac megkapta a Jóbarátok, Will és Grace, a Simpson család de még Dr. House szeretetét is. Ez a finom siklás a popkultúra lejtőin sokkal többet jelent nekünk – a Tic Tac frissítő ereje része lett a közös képzeletünknek.

A Tic Tac csak a frissességről szól, és ezért, hogy frissek maradjanak a dolgok, mindig bevezettünk valami különleges újdonságot.

Jó barátok, friss barátok

Na, ki jött vissza?
Szeretted őket, megvetted őket, hiányoztak neked, most újra itt vannak! De nem lennénk hűek a Tic Tac névhez, ha nem hoznánk megint valami újdonságot. Gyűjtsd össze az összes Gru3 karaktert. Rajta vannak a csomagoláson és a Tic Tac szemeken is. Csatlakozz a bulihoz!
Finom és cuki!